Gízai nagy piramis, Kheopsz fáraó piramisa

Kheopsz fáraó (i. e. 2551-2528) elhatározta, hogy elődei hagyományát követve csodálatos sírboltot építtet magának. Amikor apja, Snofru fáraó meghalt, az ifjú Kheopsz azonnal utasítást adott a piramis építésére.

Az építményt hatalmas méretei miatt „nagy piramisnak" is nevezik. Alapjának eredeti hossza 230 m volt, magassága pedig 146 m (ma már nyolc méterrel alacsonyabb). Összesen több, mint kétmillió kőből áll, melyek átlagosan két és fél tonnát nyomnak. A legnehezebb gránittömbök között hetventonnásak is vannak. A kövek nagy része helyben fejtett mészkő, ám a látható felületeken a Nílus túlpartjáról származó turai mészkövet, és a 800 kilométerre levő Asszuánból szállított gránitot használtak. Az oldalhosszak különbsége 20 cm, és az alapzat mindössze 2,5 cm-rel tér el a vízszintestől. Pontosan az égtájak szerint van tájolva, és véletlenül vagy szándékosan, mindössze 2 km-re helyezkedik el a 30. északi földrajzi szélességi foktól. Mindez közel 4600 éve épült, amit a szénizotópos kormeghatározás nem tesz kétségessé, a kőtömbök között habarcsot használtak, és a mész égetésekor a tűzifából apró szemcsék kerültek bele, ezeket elemezték.

A piramis súlya meghaladja a 6,4 millió tonnát, fontos volt, hogy kemény sziklatalajt válasszanak alapzatul, így a választás Gíza nevű falutól két kilométerre esett.
Az építkezést gondos előkészületek előzték meg: először felrajzolták a piramis alaprajzát, majd vízmentesen záródó tégla- és vályogfallal vették körbe az egészet, és sakktáblaszerűen csatornákkal hálózták be. A hatalmas előkészítő munka tíz éven át tartott. Ezekben a munkákban négyezer egyiptomi dolgozott, művészek, építészek, kőfaragók és egyéb kézművesek izzadtak a sivatag halhatatlan uralkodójának dicsőségéért.
Hérodotosz, a nagy hírű görög történetíró (i. e. 484-425) arról számolt be, hogy a munkálatok további húsz esztendeig tartottak, ami alatt a gigantikus síremléken kereken százezer munkás dolgozott. Mai számítások (és kísérletek) szerint, amit még építési vállalatok is ellenőriztek, ez a szám inkább a tízezerhez lehet közelebb. Az egyiptológusok abban is egyetértenek, hogy a munkások nem rabszolgák voltak, hanem javarészt parasztok, akik mintegy a társadalom és a király iránti közös hozzájárulásként végezték a munka nagy részét, és ők is csak a dologtalan évszakban. Persze, nem hibáztathatjuk Hérodotoszt, hiszen ottjártakor a piramisok már kétezer éve álltak, és az építés körülményei rég feledésbe merültek. De már ő is feljegyezte, hogy odabenn Kheopsz (azaz Hufu) fáraó nyugszik, feltételezhetően mesés kincsek társaságában, így szokás szerint várható volt, hogy az ő sírját sem kímélték a fosztogatók.

Először Harun al Rasid, a hatalmas muszlim uralkodó fia, Abd Allah al Ma-mun kalifa hatolt be a piramis belsejébe (uralkodott i. e. 813–833). A falbontás módszerét használta, mivel a bejárat felkutatását reménytelennek tartotta, illetve abban sem volt biztos, hogy van-e egyáltalán bejárata. Ugyanolyan üresen találta a belsejét, ahogyan mi láthatjuk ma is. Ettől kezdve a fosztogatók és a sírrablók elkerülték a számukra érdektelenné vált, üres piramist.
1168-ban a keresztes lovagok elől menekülő muszlimok Kairó nagy részét felgyújtották, mert nem akarták, hogy a város az európaiak kezére kerüljön. A háború után visszatérő egyiptomiak szétverték a Kheopsz piramis hófehér mészkőburkolatát, és ezekből építették újjá házaikat. A piramis gyönyörű záróköve, a pyramidon is a nyersanyag-éhség áldozatává vált, ennek ellenére még mindig áll, egyedüliként az ókor hét csodái közül.

Kattints arra a képre, amelyiket nagyobb méretben szeretnél megnézni!